Keressük őket. Többen is. Férfiakat. Semmi extra, csak olyan, akire fel tudnánk nézni. Aki nem nyüszítve szűköl a küszöbön, ha az élet mást hoz az útba, mint amit várt. Aki, ha kérjük segít, de ő sem szégyell segítséget kérni. Aki hálás a törölközőért, amit fürdés után adunk oda neki és akinek megköszönhetjük a reggeli teát. Nem, nem tökéleteset keresünk. Csak normálisat. Aki nem tévképzetekben ringatja magát, hogy harminc körül majd a mindent elsöprő szerelem lesz az, ami megoldást hoz, hanem tudja, hogy a szeretet mekkora érték, ezért adja és el is tudja fogadni azt. Építkezik velünk együtt, építjük a szeretetvárat, közösen oldjuk meg a problémákat, sétálunk, fagyizunk, néha ő sörözni megy, mi meg a csajokkal egy kávézóban kibeszélni őket. Megyünk a közös úton, szerintem ez nem sok, de valahogy még sincs szerencsém...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.